Ezúttal sem döntött az alkotmánybíróság a melegházasság elismertetéséről szóló ügyben


-A A+

November 29-én újratárgyalja az alkotmánybíróság a melegházasság romániai elismerésének megtagadása ellen emelt alkotmányossági óvást - tájékoztat a Mediafax alkotmánybírósági forrásokra hivatkozva. Az Accept, amely az LMBTQ-közösség jogaiért harcol, megerősítette a halasztást. 

A precedensértékű ügy a bukaresti ötödik kerületi bíróságról került az alkotmánybíróság elé, miután egy román és egy amerikai férfi azt kérte a romániai igazságszolgáltatástól: ismerje el Brüsszelben kötött házasságukat. Az érintettek a polgári törvénykönyv azon passzusai miatt fordultak jogorvoslathoz, amely kimondja: Románia nem ismeri el a külföldön kötött melegházasságot, sem a bejegyzett élettársi kapcsolatot, és tiltja ennek a két intézménynek a létrehozását az országban.

Az ügyben már háromszor történt halasztás: júliusban a döntést szeptemberre halasztották, szeptemberben október 27-ét jelölték meg, csütörtökön pedig november 29-ét látták megfelelőnek az alkotmánybírák.

Korábban az alkotmánybírósági meghallgatáson Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke elmondta, a jelenlegi törvények korlátozzák az emberi szabadságjogokat és sértik az emberi méltóságot. Figyelmeztetett, hogy Romániában semmilyen védelemben nem részesülnek az LMBTQ-személyek.

Hozzátette, az Európai Emberi Jogi Bíróság korábban előirányozta az uniós tagállamok számára, hogy jogszabályokkal védjék az LMBTQ személyeket.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X